10 fontos cégjogi alapfogalom érthetően

Billingo hírek 2019.11.27. - 3 p. olvasás

Amikor elkezdtem ismerkedni az alapinformációkkal, csupa paragrafusjeleket és zárójeleket láttam, mindezt nehezen érthető jogi megfogalmazással fűszerezve. Kezdetben semmi sem mondott. Jól jött volna egy szótár, ahol egy helyen összegyűjtve megtalálom a 10 legfontosabb cégjoggal kapcsolatos kifejezést.

Cégjogi alapfogalom

Ezért könnyen emészthető formában összeszedtem neked azt a 10 cégjogi alapfogalmat, amit mindenképpen érdemes ismerned. Az érdekesség kedvéért mind a 10 cégjogi fogalom „Cég” szótöredékkel kezdődik. Íme a lista:

  1. Cégjog
  2. Cég
  3. Cégközlöny
  4. Cégbejegyzés
  5. Cégbíróság
  6. Cégnyilvántartás
  7. Cégjegyzék
  8. Cégnyilvánosság
  9. Cégkivonat
  10. Cégmásolat

És akkor nézzük meg, mit is jelentenek:

Cégjog

A cégjog az a szabályrendszer, amely a cégek alapításával, nyilvántartásával és megszüntetésével foglalkozik. Egyrészt ebbe a témába tartozik az összes fenti fogalom (ezeket lentebb részletesen bemutatom). Másrészt ide tartoznak a cégek megszüntetésének különböző formái is: a felszámolási eljárás, a kényszertörlési és a végelszámolási eljárás is.

Cég

A cég, vagy másnéven gazdasági társaság, a tulajdonosok vagyoni (ami lehet pénzbeli és nem pénzbeli is) hozzájárulásával létrehozott vállalkozás. Célja, a nyereség megszerzése, amelyben a tulajdonosok közösen részesednek a nyereségből és közösen viselik a veszteséget.

Cégközlöny

A Cégközlöny régen egy olyan hetilap volt, amelyben közzétették a megalapított cégek adatait. Ezen kívül a vállalkozások adataiban bekövetkezett változásokat (cégbejegyzés, változásbejegyzés).  Az oldal 2002 óta már elektronikusan is elérhető. Itt teszik közzé a csőd, felszámolás és kényszertörlési közleményeket. Ez azért is kifejezetten fontos, mert a Cégközlönyben való megjelenéstől számított x napon belül van lehetőséged a követeléseidet bejelenteni. Felszámolás és végelszámolás esetén 40 nap, kényszertörlés és csőd esetén 30 nap. Ha ezt nem teszed meg, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy a pénzedből a későbbiekben bármit is látni fogsz.

Cégbejegyzés

A cégbejegyzés során hivatalosan is közzéteszik a Cégközlönyben a megalapított cég adatait. Azaz – a cégjog szempontjából – a Cégközlönyben való megjelenés után tudod elkezdeni működtetni a cégedet. A cégbejegyzési eljárásban a jogi képviselet kötelező, magyarul ügyvédet kell fogadnod.

Cégbíróság

A cégbíróság a cégek alaki törvényességét vizsgáló bírói csapat. Nem feladata a tartalmi ellenőrzés. Tehát, ha a cégalapítás során rosszul adod meg a cégadataidat, akkor ettől függetlenül el fogják fogadni.

Cégnyilvántartás

A cégbejegyzés eredményeként a cég megjelenik a cégnyilvántartásban. A cégnyilvántartás a cégek adatainak nyilvántartására szolgáló adatbázis. A cégnyilvántartás a közhiteles adatokat tartalmazza, a cégadatok közzététele pedig történhet hagyományos, papír alapú módon vagy elektronikusan is.

Cégjegyzék

A cégjegyzék a cégjog egyik fontos fogalma. A cégbíróság a cégjegyzékben tartja nyilván a konkrét céget és a cégre vonatkozó adatokat. Ennek az elektronikus változata a sokak által ismert e-cégjegyzék. Ha kíváncsi vagy a cégjegyzékben megjelenő összes adatra, akkor érdemes elolvasnod a Teljes E-cégjegyék Ismertetőt.

Cégnyilvánosság

A cégnyilvánosság azt jelenti, hogy a cégjegyzékben szereplő adatok bizonyítására szolgáló mellékletek és okiratok nem titkosak, hanem megismerhetők.

Cégkivonat

A cégkivonat a cég jelenleg hatályos adatait tartalmazza, azaz hasonlatként azt mondhatjuk, hogy a cég jelene.

Cégmásolat

A cégmásolat vagy másnéven cégtörténet a cég hatályon kívül helyezett adatait is, azaz a már lezárt adatokat is tartalmazza, vagyis a cég jelenét és múltját együtt.

Egy biztos, ha az üzleti világban sikeres szeretnél lenni, akkor nem tehetsz úgy, mintha a cégjog nem is létezne.

Hasonló cikkek a kategóriában

Mol campus

A MOL Campus Visitor Centere mögött is ott a Billingo

Billingo hírek 2023.09.21. - 4 p. olvasás

A Billingo a nagyok ligájában is játszik! Több nagyvállalat mellett Billingo számlát ad a MOL Campus is, ha a kilátóteraszáról csodálod meg Budapestet. Nemcsak ...

Toborzás

Itt a szeptember, és még nincs meg minden embered?

Billingo hírek 2023.09.11. - 3 p. olvasás

A vállalati kultúrában a nyári pihenést az őszi pörgősebb szakasz váltja fel a munkavállaló és -hely keresés szempontjából. Az utolsó üzleti negyedévben nincs i...

billingo fejlesztések

Kóstoltad már a legfrissebb fejlesztéseket?

Billingo hírek 2023.09.06. - 7 p. olvasás

Vadiúj toborzó szolgáltatás, fokozott biztonság jellemzi a nyári Billingo termést, és újra automatikus a számlázás a Shopify-ban. A nyár folyamán még biztonságo...

toborzás

Ne költs százezreket toborzásra!

Billingo hírek 2023.09.04. - 4 p. olvasás

Az egyszerre olcsó és hatékony toborzás létezik. Napok alatt megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb jelentkezőket, miközben nem égetsz el több százezer forinto...

munkaerőtoborzás

Munkaerőkeresés: az automatikus jelöltgyűjtés a nyerő!

Billingo hírek 2023.08.28. - 5 p. olvasás

Óriási veszteség a vállalkozásodnak, ha nem a megfelelő kollégákat gyűjtöd egy ernyő alá. A betanítással eltöltött munkaórák mind időt és pénzt emésztenek fel, ...

civil szervezetek számlázása

Közhasznú szervezeteknek ingyenes a Billingo!

Billingo hírek 2023.08.14. - 8 p. olvasás

A Billingónál nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, ami a fenntarthatóság és az etikusan működő vállalkozások egyik alappillére...

Back to Top