KATÁról átalányadózásra - könyvelői szemmel

Adózás, NAV 2022.07.28. - 13 p. olvasás

Felpezsdült az élet a könyvelői körökben az új KATA törvény kihirdetése óta. A könyvelőknek pedig egy bizonytalan helyzetben, nem egyértelműen megfogalmazott jogszabályok alapján és hiányos értelmezés mellett kellene tanácsokat adniuk több százezer vállalkozónak, hogyan folytassák a vállalkozói létet a KATA után. A Billingo könyvelői kerekasztal-beszélgetésen kaptunk néhány ötletet és iránymutatást többek között ezekre vonatkozóan is.

Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója a könyvelők helyzetéről, a sokasodó feladatok hatékonyabb elvégzéséről és a most elénk táruló lehetőségekről is beszélgetett partnereivel, Fülöp Olgával, Böröczky Zsuzsival, Mészáros Anikóval és Zádori Jácinttal. 

Kiket érint pontosan az új KATA törvény és ki maradhat KATÁs?

A jelenlegi KATA adónem meg fog szűnni, és egy teljesen új KATA lép életbe 2022. szeptember 1-től. Ez azt jelenti, hogy minden KATÁst érinteni fog a változás, még annak is foglalkozni kell vele, aki KATÁs maradhat. 

Az adóhatóság által nyilvántartott 450 000 KATÁs vállalkozás töredéke maradhat meg a KATA adónemben, pontosabban azok, akik 

  • a tevékenységüket főfoglalkozásban végzik, 
  • kizárólag magánszemély felé nyújtják a szolgáltatásukat vagy értékesítenek terméket.

Azaz nem KATÁzhatnak tovább 

  • a betéti társaságok
  • akik cégeknek számláznak
  • mellékállásban, diákként vagy nyugdíjasként KATÁztak eddig. 

Azoknak is van tennivalójuk, akik KATÁsok maradnak

“A megjelent törvényen kívül még nem elérhetők a nyomtatványok és a végrehajtási utasítás sem. Így a jelenlegi ismereteink alapján, amennyiben ugyanaz a cél, mint ami eddig volt a KATÁsokkal, akkor feltételezhetően, hogyha az adóalanyok fizetik a havi adót és elkészítik a nyilatkozatot a bevételükről, akkor nekik nem lesz jelentősen más az életük. 

Fontos tudni azonban, hogy a régi KATA hatálya alól ők is kikerülnek és az új KATA alá bekerülnek. Ez azt jelenti, hogy rájuk is az új KATA törvény érvényes, ez azt jelenti, hogy nekik is lesz teendőjük ősszel: le kell zárniuk a 8 hónapot és újra kell indítani az év hátralévő részére a 4 hónapot. 

Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a KATA egy választható adónem, így akár azok is dönthetnek úgy, hogy nem KATÁsként vállalkoznak tovább, akik elviekben beférnének az új KATA törvény hatálya alá. Ezt minden vállalkozásnak egyedileg kell megvizsgálnia és értékelnie” - mondta Böröczky Zsuzsi, a kisvállalati adózás szakértője, az Adónavigátor szakmai vezetője és az Adótanácsadók Egyesületének elnökségi tagja, valamint az Irányadó magazin főszerkesztője. 

Sok a bizonytalanság a könyvelők részéről is

A rosszul megfogalmazott jogszabály, az értelmezés hiánya vagy éppen az adóhatóság részéről megválaszolatlan kérdések nem könnyítik meg a könyvelők helyzetét. Több százezer ügyfelük vár útmutatást, hogyan folytassa a vállalkozását szeptembertől. De akkor sem lesz egyszerű a helyzet, ha már megszületett a döntés. 

“Nagyon tartok a szeptembertől, mert, ha meg is van a döntés és a checklista, hogy melyik vállalkozó hova lép tovább, (honnan kell kiléptetni, kinek kell nyitómérleget készíteni stb.) akkor is óriási a hibázási lehetőség. Az előttünk álló időszakban egyetlen rossz helyre tett vagy elfelejtett x, vagy megszakadó internet miatt be nem adott nyilatkozat komoly károkat okozhat. Ez ilyen tömegű munkánál komoly probléma lehet és emiatt óriási most a könyvelők felelőssége” - tette hozzá Böröczky. 

Jelenleg 2 törvény van, az egyik szeptember 1-gyel hatályon kívül helyeződik, a másik pedig szeptember 1-én lép hatályba, eszerint feltételezhetően mindenkinek le kell zárni. Az adóhatóságtól érkező tájékoztatók, végrehajtási rendeletek, kitöltési útmutatók, bevallások, és bejelentkezési nyomtatványok nélkül azonban az sem egyértelmű, hogy 2 bevallást kell-e beadni. Ezeket csak augusztus 15-től ígérte a NAV. Jelenleg a legtöbb, amit a vállalkozások tehetnek, hogy számolnak és mérlegelnek, hogy augusztus közepéig legalább azt el tudják dönteni, milyen adónemben viszik tovább a vállalkozásukat. 

Mindössze 15 napja marad a könyvelőknek az átállásra

“Mi úgy szervezzük a feladatokat, hogy augusztus 15-ig minden KATÁs ügyfelünkkel el tudjuk dönteni, hogyan folytatják tovább vagy beadják-e a kulcsot. Ha pedig augusztus 15-től - vagy remélhetőleg még korábban - kijönnek az állásfoglalások, utána kezdődhet a rohammunka. Azokat féltem a legjobban, akiknek eddig nem kellett könyvelő”- mondta Mészáros Anikó, a Minősített Könyvelők Egyesületének titkára, aki saját könyvelő irodájával a mikro- és kisvállalkozások könyvelésére specializálódott.

A Billingo KATÁsok körében végzett felmérésből, amelyet több mint 5000-ren töltöttek ki, az derült ki, hogy a jelenlegi KATÁsok 27 %-ának nincs könyvelője. Ha ezt az arányt a teljes KATÁs bázisra vetítjük, akkor most nagyságrendileg 100 000 KATÁsnak lehet szüksége könyvelői támogatásra. Óriási ezért a könyvelők felelőssége, hogy jól tudják felmérni a kapacitásaikat és minél alaposabban felkészüljenek az átalányadózás szabályaiból. 

“Ettől függetlenül a közösségi oldalakon már lehet olvasni olyan hozzászólásokat is, akik az átalányadózásra is legyintenek és internetről összeollózott útmutatók alapján tervezik könyvelő nélkül, maguk vezetni az átalányadós könyvelést. 

Ezt a hozzáállást könyvelőként azért érdekes olvasni, mert még mi magunk - akik csak ezzel foglalkoznak - is információhiányban szenvedünk, és rengeteg nyitott kérdésünk van. A jogszabály sem egyértelmű. Ilyen környezetben kell a könyvelőknek is top helyzetbe kerülni az átalányadózás területén.  

Ilyen helyzetben azt gondolom, hogy a vállalkozóknak is türelmesnek kell lenniük, könyvelőt kell keresniük, a könyvelőknek pedig felelősségteljesen kell új ügyfelet elvállalni.

Sajnos mindezek ellenére elképzelhető, hogy ennek a rétegnek legalább a fele azt gondolja, hogy ezt ő maga is meg tudja csinálni, mert sajnál erre 10-20 000 Ft-ot. Holott egy jó tanáccsal lehet, hogy sokkal több pénzt meg tudna takarítani. Az a tapasztalatom ugyanakkor, hogy aki új ügyfélként jelentkezik tanácsadásra, ő már szeretné, ha a KATA lezárásában és a továbbiakban is segítenénk.

Azért lesz a 15 nap sűrű, mert a utolsó számlakibocsátás határideje augusztus 31. lesz, és bár a bejelentésekre még lesz idő, de ebben az időszakban tudunk könyvelőként még egy picit segíteni a vállalkozóknak, hogyan tudják most az idei évet a lehető legjobban kihozni“ - egészítette ki az Adónavigátor szakértője.

Érdemes szakértő könyvelőre bízni az átalányadós könyvelést

Az átalányadó könyvelése nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik. Figyelni kell a meghatározott költséghányadokra, nem mindegy, hogy mennyire egyenletesen oszlik el év közben a bevétel, mert ha egyenlőtlenül, akkor egyes hónapokban több járulékot kell fizetnie stb. 

Nem biztos, hogy mindenkinek, akinek 24 millió Ft alatt van a jövedelme, annak biztosan megéri, és azoknak is érdemes számolni, akiknek magas a jövedelme és nagyon alacsony a költsége. Ezek mellett több kapacitásra is szükség lesz. Hiszen amíg egy KATÁsnak évente elég volt egy bevallást lekönyvelni, most havonta kell beszerezni a bizonylatokat, le kell könyvelni a bevételeket, a bankot, majd elkészíteni a járulékbevallást, és mindezt 12-e előtt - árulta el Mészáros Anikó.

“Emiatt is érdemes sokkal jobban tervezni a bevételeket is, és szoftveroldalról is szükség lesz támogatásra, mert több olyan bérszámfejtő program is van, ami nem kezeli az átalányadós számfejtés lehetőségét, mert pl. az 58-as bevallást kézzel kell elkészíteni, amit nem mindenki vállal be” - mondta Zádori Jácint, könyvelő, az Adocampus egyik szakértője.

Átalányadó kalkulátor segít előre tervezni

Villámgyorsan reagált a Billingo a megváltozott piaci igényekre és már meg is jelent a Billingo Átalányadó kalkulátor, amivel előre ki lehet számolni, mennyi lenne a fizetendő adó és járulék átalányadósként, még akkor is, ha hektikusan alakulnak a bevételek az évben. 

Az Átalányadó kalkulátor figyelembe veszi 

  • a jogviszonyt (főállás, mellékállás, nyugdíjas
  • a szakképzettséget igénylő tevékenységeket
  • a költséghányadot
  • az 1,2 milliós SZJA mentes sávot
  • az évre tervezett bevételt éves vagy havi bontásban

A digitalizáció lehet a megoldás a könyvelés felgyorsításához

“Szerintem a digitalizáció lesz a megoldás. Itt egyszerűen nem is lehet szó papírokról, mert nem lesz rá idő, és nem férhet bele a könyvelő, sem a vállalkozó oldaláról. Kulcstényező lesz, hogy a könyvelő hozzá tudjon férni a számlákhoz, hogy a vállalkozó a saját programjában a kiegyenlítést is vezesse, mert így nemcsak a bevételeit kezelheti könnyebben, de ezzel a könyvelő felé az adatszolgáltatást is teljesítheti. Úgy hiszem, hogy ez egy közös feladat, ahol a vállalkozó és a könyvelő egy irányba megy, és mindkét félnek vannak feladatai. 

A legnagyobb nehézséget az átalányadó szabályainak specialitásai jelentik majd, amiben jó lenne még némi módosítást véghez vinni, pl. hogy a főállású vállalkozóknál kulcsfontosságú, hogy minden hónapban meglegyen legalább a minimálbér, mert így bejön a járulékfizetési kötelezettség. Míg a következő hónapban nem tudja figyelembe venni, hogy egyszer már tulajdonképpen jövedelem nélkül adót fizetett.


A jelenlegi KATA törvény szerint csak arra kellett figyelni, hogy éves szinten férjünk bele a 12 milliós keretbe és emellett befizessük határidőre a tételes adót. Az átalányadózásnál azonban több dolgot is figyelembe kell venni. 

Példa: 

40-os költséghányad esetén a 60% jövedelemhányad után fizeti a vállalkozó az 46,5% adót, ez kb. 28%. Ebből még lejön az adómentes sáv (1,2 millió Ft a jelenlegi minimálbérből számolva, 40%-os költséghányad esetén 2 millió Ft bevétel esetén), ami csak az SZJA-t érinti, a járulékokat nem.

Attól függően, hogy ez a 2 millió Ft a teljes éves bevételhez képest mekkora arányt képvisel, jön ki 0 és 28% között az adóteher. Ez egy főfoglalkozású átalányadózó vállalkozónál min. 31,5%-ot (13% SZOCHÓ, 18,5% TB), amint a minimálbér után mindenképpen meg kell fizetni. 

A probléma az, ha pl. az egyéni vállalkozó bevétele az 4 hónapig 0 Ft, majd májusban befolyik a 12 millió és 6 hónapig ismét nem lesz bevétele, ő 11 hónapig fizeti majd a járulékot a minimálbér után és 1 hónapban kifizeti a 12 millió Ft után a teljes adót. 

Régen a járulékban is lehetett egy halmozott összeget figyelembe venni, ez ma nincs. Ezért ez a főállású egyéni vállalkozók esetén borzasztó nagy terhet jelenthet majd.

Ilyen esetben lehet pl. spórolni, ha a teljes összeget nem egyben, hanem részteljesítésenként számlázza ki, és a teljes bevétel nem egyszerre folyik be. Az ilyen jellegű tanácsok sok pénzt spórolhatnak a vállalkozóknak. 

A másik, amin lehetne csiszolni, hogy az adómentes sáv a teljesen egyenletes bevételt szerző vállalkozóknál is probléma, mert amíg a 1,2 millió adómentes SZJA-t a vállalkozó ki nem meríti, a járulékot akkor is fizetni kell. Azaz a főfoglalkozású átalányadózó egyéni vállalkozónak mindenképpen hektikusan kell fizetnie, és az iparűzési adó alapról még nem is beszéltünk - vázolta Böröczky Zsuzsi.

Fontos teendő a számlázó programok beállításaiban is 

“ A legfontosabb, hogy a kisadózó státuszt ki kell venni, de csak augusztus 31-én. Ha nem változtat áfastátuszt, nem változik az adószáma, ugyanazokkal az áfakulcsokkal fogja kiállítani a számláját, a neve mögött ugyanúgy megmarad az EV. és a nyilvántartási száma is változatlan marad, akkor más módosításra nincs szükség. A vállalkozása ugyanúgy megy tovább, csak egy másik adónembe fog kerülni” - mondta Fülöp Olga, a Számpatikus. Akit sokan csak az online bizniszek adózási szakértőjeként, a KATA, valamint az átalányadó téma mindentudójaként ismernek. 

Érkezik az Átalányadó Asszisztens a Billingóra

“Láttam a tervezetét, nagyon tetszik, ugyanis ez az első olyan kalkulátor azok közül, amiket láttam, ahol a hektikus bevétellel is lehet kalkulálni. Nagyon jó és jól is számol. Ez nagy segítség lesz a vállalkozóknak az biztos. Illetve talán még a könyvelőknek is” - mondta Mészáros Anikó.

Böröczky Zsuzsi még hozzátette - “Az átalányadósok most tényleg nagy tömegben jönnek, de a 3 milliós KATA szabály miatt korábban is már sokan áttértek. Az a tapasztalatom, hogy a vállalkozót nem a részletes adószabályról kell tájékoztatni, mert nem érti. A vállalkozónak inkább azt kell megérteni, hogy hol lehet feladata, hol kell kérdeznie. A legtöbbeket inkább az érdekli, hogy a bevétel hány %-át kell adóba befizetni, és mennyi marad meg neki hó végén. 

Erre jó megoldás, ha a vállalkozó minden egyes hónapban a bevétele alapján befizeti az adót mindhárom adónemre (SZJA, TB, SZOCHÓ), - vagy akár egy megtakarítási számlán gyűjti azt. Így ugyan lehet, hogy egy ideig túlfizetésként jelentkezik ez az összeg az adóhatóságnál, de a vállalkozónak biztonságot ad, hogy az adót befizette és a többi bevétel az övé. A vállalkozóknak ugyanis nagy probléma az, ha az adót is hektikusan kell fizetniük.” 

A Billingo Átalányadó Asszisztens ehhez ad jó támpontot a vállalkozóknak. Így minden hónapban pontosan lehet majd látni a fizetendő adók és járulékok összegét, valamint a még rendelkezésre álló átalányadó és alanyi adómentes keretet is. Egy pillanat alatt, azonnal látható a lényeg. (A szerk.)

Keress minket a Facebookon is!
Belépek a Billingo Átalányadó Asszisztens Facebook csoportba

Billingo Átalányadó Kalkulátor

A Billlingo Átalányadó Kalkulátorral pillanatok alatt kiszámolhatod, hogy mennyi lesz a vállalkozás bevételei alapján fizetendő TB, SZJA és SZOCHO. Beállíthatod az adókedvezményeket, így a rendszer éves összesítésben és havi bontásban megadott bevételek esetén is valós adatokat ad és figyelembe veszi az adómentes sávot is. 

Átalányadó Asszisztens Plusz teljeskörűen segít az átalányadózásban

A Billingo Átalányadó Asszisztens Plusz nagy segítség lesz a KATA kényelméhez szokott átalányadós vállalkozásoknak, mert figyelembe veszi az adókedvezményeket és ezzel kiegészítve minden hónapban pontosan kalkulálja a fizetendő adót és járulékot, kiszámolja a helyi iparűzési adót, naprakészen vezeti az átalányadó és alanyi adómentes keretek alakulását, értesítést küld a kamarai hozzájárulás fizetésről és az átalányadós teendőkről és fizetendőkről. Sőt, még az 58-as bevallást is előkészíti, így már csak fel kell tölteni az ÁNYK-ba.

Kövesd továbbra is a Billingót hírlevélben, blogon vagy Facebookon, mert folyamatosan hírt adunk a legfrissebb újdonságokról, és szakértőinkkel együtt további tippeket és ötleteket hozunk a továbblépésre is. 

Máshol számlázol? Válts Billingóra és jóváírjunk a még hátralévő előfizetésedet! 

Más számlázóban lévő előfizetésed hátralévő időszakát a számodra leginkább megfelelő Billingo előfizetésben írjuk jóvá. Kérésedet jelezd ügyfélszolgálatunknak a hello@billingo.hu címen, kollégáink a tökéletes opció kiválasztásában is segítenek.


Hasonló cikkek a kategóriában

A 2024-es adóév legfontosabb változásai

A 2024-es adóév legfontosabb változásai

Adózás, NAV 2024.01.29. - 17 p. olvasás

Elindult az év, de fogalmad sincs, hogy milyen adóügyi változásokkal kell számolnod? Ebben a cikkben Fülöp Olga, a Számpatikus összefoglalta a legfontosabbakat,...

vállalkozó táppénz

Ha a vállalkozó táppénzre megy

Adózás, NAV 2023.11.09. - 7 p. olvasás

A vállalkozók között sokszor felmerül kérdésként, hogy mikor, milyen esetben jár számukra egy-egy pénzbeli ellátás. Ebben a cikkben most a táppénzzel kapcsolato...

Főállásúból mellékállású vállalkozás? Itt a vonatkozó szabályok

Főállásúból mellékállású vállalkozás? Itt a vonatkozó szabályok

Adózás, NAV 2023.08.31. - 10 p. olvasás

Sokszor felmerül kérdésként a Billingo Facebook csoportban is, hogy főállás mellett hogyan, milyen formában vállalkozhatunk. Illetve az is, hogy ennek milyen ad...

hipa

Hogyan számítjuk ki az iparűzési adót?

Adózás, NAV 2023.07.28. - 7 p. olvasás

Mivel az iparűzési adó egy helyi adó, ezért annak pontos szabályait mindig a helyi adó törvény (1990. évi C. tv.), valamint a székhelyünk és telephelyünk szerin...

kismama vállalkozó

Egyéni vállalkozás működtetése kismamaként

Adózás, NAV 2023.06.21. - 9 p. olvasás

Az közismert tény, hogy a heti 36 órát elérő munkaviszony mellett vállalkozók nem kötelezettek minimum járulékfizetésre. Viszont ha valaki gyermeket vállal, és ...

környezetvédelmi termékdíj

Ha érintett vagy, május 31-ig ne feledd nyilvántartásba vetetni magad!

Adózás, NAV 2023.05.24. - 7 p. olvasás

A hamarosan bevezetendő kiterjesztett gyártói felelősség egyrészről kissé nehezíti az érintett vállalkozók életét, másrészről azonban óriási, a körforgásos gazd...

Back to Top