Ma reggel az egyik partnercégünk hívott, hogy kapott egy billingós számlát az éves telefonkönyves hirdetésükről, amit soha nem rendeltek meg. Ráadásul egy rámenős ügyintéző lehengerlő modorával próbálta kierőszakolni a mielőbbi utalást. Szerencsére gyorsan kapcsoltak, hogy csalásról van szó, ezért egy forintot sem sikerült kicsalnia a piti bűnözőknek. Nyugodtan indult a reggelem, de egy perc alatt egekbe szökött a vérnyomásom: ez most komoly, hogy a telefonkönyves csalók, akik vélhetően hosszú ideje károsítják meg a vállalkozásokat, még mindig aktívak és jól megélnek ebből a bizniszből? Telefonáltam párat és kiderült, hogy nem az említett partnercégünk az egyetlen, akitől pénzt akartak kicsikarni! Ezúton üzenjük, hogy ennek vége! Mostantól személyes ügyünknek tekintjük, hogy megvédjük a magyar cégeket és minden rendelkezésünkre álló eszközzel fellépünk a csalók ellen.
A telefonkönyves csalás nem ismeretlen fogalom, jó pár éve húzzák le a gyanútlan áldozatokat a minden hájjal megkent bűnözők. A hatóságok több ízben felléptek ellenük, de újabb és újabb cégnevek alatt folytatják csalóhadjáratukat.
A telefonkönyves csalók rendszerint ugyanazt a módszert alkalmazzák, kamu szerződést küldenek és díjbekérőt állítanak ki a gyanútlan vállalkozás számára, majd telefonon is felhívják a cégeket, ahol egyeztetni akarnak a hátralék miatt. A szerződésben az szerepel, hogy a vállalkozás egy évig megjelent valamelyik telefonkönyv felületén különböző összegekért, a szolgáltatás pedig a hátralék kifizetésével lemondható.
A partnercégünkhöz is ilyen hívás futott be - természetesen magántelefonszámról -, ám amikor a kontakt személy elérhetőségét kérték visszahívást ígérve, a csaló egyszerűen bontotta a vonalat. Milyen meglepő?!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban már több ízben felvette a kesztyűt a csalókkal szemben, egy 2015-ös tájékoztatójukban külön felhívták a figyelmet arra, hogy senki ne hagyja becsapni magát ilyen kamu számlákkal.
Már 2012-ben hat ügyben marasztaltak el cégeket az olcsó trükkök miatt, amikor díjbekérőket küldtek ki vállalkozóknak céginformációs adatbázisban történő megjelenésre hivatkozva, noha a cégek ezt sosem rendelték meg. Ezekben az esetekben a GVH azt állapította meg, hogy a cégek megtévesztő reklámozási gyakorlatot folytattak, amikor a potenciális ügyfelekhez eljuttatott küldeményeik azt a látszatot keltették, hogy azok egy már megkötött szerződés alapján kibocsátott számlák. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy gyakori az eleve megtévesztő cégnév, melyben telefonkönyv, tudakozó, szaknévsor stb. szerepel. A GVH iránymutatása szerint fontos, hogy senki se hagyja magát rábeszélni olyanokra, amit nem akar és érdemes minden információt írásban is bekérni. A szerződéseket is fontos alaposan átnézni.
A telefonkönyves csalók fő célpontjai a közepes vállalatok, hiszen a kis cégek várhatóan alaposabban utánanéznek a 20-50 ezer forintos kiadásoknak, a nagyobb cégeknél pedig nem bevett módszer a telefonos megkeresés.
Elképesztőnek tartjuk, hogy Magyarországon már korábban is rengeteget cikkeztek a csalókról, mégis újra és újra feléled ez a trükk és nem lehet csírájában elfojtani. Külön felháborít bennünket, hogy az aljas lehúzáshoz a Billingo rendszerét is használják, ezért személyes küldetésünknek is érezzük az ellehetetlenítésüket. Minden eszközt be fogunk vetni, hogy megakadályozzuk ezeket a bűncselekményeket és kitiltsuk a Billingóból a csalókat.
Várjuk azon cégek jelentkezését, akik áldozatásul estek a bűnbandának, fontos, hogy mindannyian közösen lépjünk fel. Ha Téged is megkárosítottak, kérünk, hogy küldj egy levelet a leacsalokkal@billingo.com-ra és írd meg a történetedet, hogy még nagyobb közösséget alkotva, együttes erővel lépjünk fel. Megtesszük a szükséges lépéseket, hogy senkinek se jusson eszébe ezeket az eszközöket valaha is használni.
Az eszközeinkhez mérten személyesen fogok kezeskedni arról, hogy megvédjük a magyar vállalkozásokat és ne fordulhassanak elő ilyen esetek.
Sárospataki Albert
a Billingo vezérigazgatója
Itt a nagy leleplezés: a Billingo háza táján óriási fejlesztések folynak a háttérben, amely nemcsak a számlázást helyezi új alapokra. Vezérigazgatónk, Sárospata...
Gőzerővel dolgozunk azon, hogy az átalányadózók év végi hajrája könnyebb legyen. Az utolsó negyedév sosem egyszerű egy vállalkozónak, de mi igyekeztünk azzá ten...
Vállalkozóként a kiadások mértéke a végtelenségig nőhet, ezt mind jól tudjuk. Okos tervezéssel, a folyamatok optimalizálásával és pénzügyi tudatossággal azonban...
Óriási szükség van arra, hogy a vállalkozások előre tervezzenek, gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni a változásokra. A marketing területére különösen igaz e...
A Billingo operatív és stratégiai igazgatója azon 24 sikeres vezető egyikeként szólalt fel a Business Menü Live ALLSTARS-on, akik friss erővel és gondolat ébres...
A mesterséges intelligencia vállalati használata élénk érdeklődés kereszttüzében áll. Az biztos, hogy az AI munkaerőpiaci pozíciója dinamikusan változik, amit n...