Február 22-én, a rangos Companies for the Future Award 2025 gálaeseményen a Billingo Technologies Zrt. elnyerte a középvállalati kategória első helyezését! A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által szervezett díjátadó a hazai gazdasági élet kiemelkedő szereplőit ismeri el, és hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy a digitalizáció és az innováció területén végzett munkánkat ezzel az elismeréssel díjazták.
A szakmai zsűri az OPTEN által összeállított szempontrendszer alapján értékelte a vállalatokat, és döntött a nyertesekről. A fődíjakat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a különdíjakat pedig a díjtámogató vállalatok vezetői adták át.
Az elismerés megerősíti, hogy jó úton járunk: “Továbbra is azon dolgozunk, hogy a vállalkozások számára a lehető legmodernebb és leghatékonyabb pénzügyi megoldásokat kínáljuk” - mondta Besztró Szabolcs, a Billingo társtulajdonosa, és egyben Operatív és Stratégiai Igazgatója, a díj átvételekor.
Büszkék vagyunk, hogy egy ilyen erős mezőnyben sikerült elnyernünk az első díjat, és gratulálunk minden díjazottnak, akik hozzájárulnak a hazai gazdaság fejlődéséhez!
🏆 Középvállalati kategória:
🥇 1. helyezett: Billingo Technologies Zrt.
🥈 2. helyezett: Wáberer Medical Center
🥉 3. helyezett: GB Solutions Zrt.
🏆 Nagyvállalati kategória:
🥇 1. helyezett: Magyar Suzuki Zrt.
🥈 2. helyezett: KOMÉTA 99 Zrt.
🥉 3. helyezett: Novopayment Kft.
A Companies for the Future díjátadó nemcsak a vállalkozások sikereit ünnepli, hanem a társadalmi felelősségvállalás fontosságát is kiemeli. Az esemény során megrendezett jótékonysági tombolasorsolás teljes bevétele, közel 2 millió forint, a Völgyzugolyház Alapítvány számára került felajánlásra, amely halmozottan sérült gyermekek fejlesztését segíti.
“A Billingónál mindig is hittünk abban, hogy a digitalizáció és az innováció lehetőséget teremt a vállalkozások számára, hogy hatékonyabbak és versenyképesebbek legyenek. A Companies for the Future díj elismerése azt bizonyítja, hogy a munkánk valódi értéket teremt, és ez még nagyobb lendületet ad nekünk a jövőbeli fejlesztésekhez” - reagált az elismerésre Sárospataki Albert, a Billingo Vezérigazgatója.
“Ez a díj nemcsak nekünk, hanem minden Billingo-felhasználónak is szól – hiszen nélkületek nem érhettük volna el ezt a sikert! Köszönjük, hogy velünk vagytok, és együtt építhetjük a jövőt” - tette hozzá Besztró Szabolcs.
***
A hazai és nemzetközi hátterű kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség 40 éve segíti tagvállalatainak magyarországi működését. Céljuk nem csupán a tagvállalatok támogatása és érdekképviselete, hanem a magyar gazdaság versenyképességének növelése, fenntartható fejlődésének támogatása, valamint az innováció kultúrájának erősítése a Magyarországon működő vállalatok körében.
Hazánk vezető üzleti szövetségeként közel 150 tagvállalatot tömörít, a cégcsoportokon keresztül mintegy 1000 cégetképviselve, a teljes hazai GDP közel egyharmadát adva. A JVSZ az évek során sikeresen alkalmazkodott a megváltozott környezet kihívásaihoz, napjainkra Magyarország egyik legrelevánsabb üzleti szövetségévé, a mindenkori gazdaságpolitikai döntéshozás fontos tanácsadói és véleményezési partnerévé vált.
Hivatalos: Taroltunk a Marketing Diamond Awardson! 14 díjazott pályamunkával nemcsak az Év Vállalata címet hoztuk el, hanem a megbízói toplista élére is felkerü...
Már 10 éve részese a magyar vállalkozások életének a Billingo online számlázó, ami most ünnepli megalapításának 10. évfordulóját. A cég elsősorban a mikro-, kis...
A Joint Venture Szövetség immár harmadik alkalommal rendezte meg a Companies for the Future Award gálát, ahol idén Besztró Szabolcs, a Billingo Operatív és Stra...
A magyar vállalkozások többsége szerint az MI időt és energiát spórol a cégeknek. A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is ...
Itt a nagy leleplezés: a Billingo háza táján óriási fejlesztések folynak a háttérben, amely nemcsak a számlázást helyezi új alapokra. Vezérigazgatónk, Sárospata...
Gőzerővel dolgozunk azon, hogy az átalányadózók év végi hajrája könnyebb legyen. Az utolsó negyedév sosem egyszerű egy vállalkozónak, de mi igyekeztünk azzá ten...