Ilyenkor év elején sokakban felmerül a kérdés, hogy pontosan mikor és milyen teendők is vannak az iparűzési adó kapcsán. Ebben a blogbejegyzésben most ezt gyűjtöttük össze számotokra időrendi sorrendben. Reméljük ennek segítségével könnyebben kiigazodsz te is a sokféle ezzel kapcsolatos teendő rengetegében!

Amikor egy vállalkozás elindul - 15 napon belül
Elviekben a törvény szerint már nem kell küldeni az iparűzési adó bejelentkezőlapot, mert az adatok a központi rendszerből automatikusan átkerülnek az önkormányzatokhoz, mindenesetre azért beküldhetjük önmagunktól is, illetve mindenképpen ellenőrizzük, hogy nyilvántartásba vettek-e bennünket.
A vidéki települések ügyintézése itt történik >>
A budapesti felület pedig itt található >>
Amikor egy vállalkozás áthelyezi székhelyét vagy új telephelyet nyit másik településen, akkor 15 napon belül:
„Bejelentkezés, változás-bejelentés” elnevezésű nyomtatvány V. pontjában az alábbiak szerint tudja választani az új egyszerűsített sávos iparűzési adót:
Március 15.
Az első félévi iparűzési adó előleg befizetési határideje (számlaszámok az adott önkormányzat honlapján találhatóak).
Ha érdekel, hogy mi alapján számítódik az IPA előleg, akkor azt ebből a régebbi blogbejegyzésemből megtudhatod.
Május 31.
- Előző évre vonatkozó ’HIPA bevallás beküldési határideje, amelyet 2021. óta kizárólag a NAV Általános Nyomtatványkitöltő programján (ÁNYK) keresztül lehet megtenni.
- ha valaki a 2023-tól bevezetésre kerülő új egyszerűsített sávos iparűzési adót szeretné választani, akkor a már működő vállalkozók erről ezen határidőig nyilatkozhatnak az előző évre vonatkozó ’HIPA bevallás NY-01-es fülének 9. pontjában.
- ezen új egyszerűsített módszer alól kijelentkezni is ugyanúgy minden évben május 31-ig ugyanezen pontban tudunk, és ezzel egyidejűleg adóelőleg bevallást is kell akkor beadnunk
- újonnan induló, azaz jogelőd nélkül kezdő vállalkozóknak az első adóévről szóló adóbevallásban kell nyilatkozniuk (tehát 2023-ra vonatkozóan majd csak a 23HIPAK nyomtatványon)
- az iparűzési adó számításának főszabályát és speciális, azaz egyszerűsített módszereit bővebben itt megtalálod.
Szeptember 15.
Második féléves iparűzési adó előleg befizetési határideje (számlaszámok az adott önkormányzat honlapján találhatóak).
Az online bizniszek adózási szakértője