Valószínűleg már nincs az országban olyan személy, aki ne hallott volna a tevékenységi körök 2025-ös változásáról, amely minden egyéni és társas vállalkozót érint, sőt, még az adószámos magánszemélyeket is! Ezzel a cikkel most nemcsak az a célunk, hogy felhívjuk erre a figyelmet, hanem az is, hogy a konkrét gyakorlati teendők megvalósításához adjunk segítséget.
A TEÁOR a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere, amely a cégekre vonatkozik. Az egyéni vállalkozóknak és adószámos magánszemélyeknek pedig ÖVTJ kódjai vannak, ami pedig az Önálló Vállalkozók Tevékenységi Jegyzéke. Ez utóbbit egyébként más néven szakmakódoknak is nevezzük.
Az új hatályos TEÁOR számok jegyzékét itt találod.
Az új ÖVTJ kódok jegyzékét pedig itt.
A KSH 2025. január 1-jei hatállyal már január végéig minden nyilvántartott, adószámmal rendelkező gazdasági szervezet esetében elvégezte a főtevékenység átfordítását, és erről többnyire leveleket is küldött az érintett adóalanyok számára ügyfélkapun keresztül. Viszont egy vállalkozásnak nem csak fő, hanem melléktevékenységei is vannak, amiket a KSH nem tart nyilván. Mindenesetre az adóhatóság ezek átsorolását is elvégezte, már amelyiket magától át tudta fordítani. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy rengeteg tevékenység nem vagy hibásan fordult át. Sajnos több régi tevékenységnek nincs is megfelelője az új rendszerben (pl. a „Csomagküldő, internetes kiskereskedelem” és az „Egyéb nem bolti kiskereskedelem”). Internetes fórumokon egész csodákat lehet olvasni, hogy kinek milyen irreális tevékenység jelent meg a hatályos körei között.
Szóval ezek miatt minden vállalkozásnak érdemes minél előbb áttekintenie a változásokat, mert ha van a TEÁOR’08-ban kódolt, a hivatalos fordítókulcs szerint egyértelműen át nem fordítható egyéb tevékenysége és azt nem módosítja, azon tevékenységet 2025. július 1-gyel törlik a nyilvántartásból.
akkor vagy a NAV-os törzsadatodat kérd le, vagy az Egyéni vállalkozók nyilvántartásán üsd be az adószámodat.
Ha itt egy-egy tevékenységnél a hatály kezdete 2025. január 1., akkor az magától átfordult, már csak az a kérdés, hogy adott tevékenység valóban olyan-e, amit végzel, vagy amire szükséged van egyáltalán. Ha pedig a hatály kezdeténél valamilyen korábbi dátumot látsz, akkor az még a régi tevékenységi kör, amivel biztosan teendőd van. Mutatok is egy példát:
Ebben a konkrét esetben az „Általános üzletviteli tanácsadás” átsorolódott, viszont a „Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés” nem tudott átfordulni. Ennek az az oka, hogy eleve 4 tevékenységet foglalt magába a régi tevékenységi kör, és ezek most teljesen logikusan már külön-külön tevékenységként találhatóak meg az ÖVTJ’25-ben. Az „Összetett adminisztratív szolgáltatás” pedig érdekes módon bizonyos vállalkozásoknál átváltozott „Adminisztratív, üzletmenetet támogató szolgáltatás”-sá, valakinél pedig így maradt.
Ennek az egyéni vállalkozónak a teendője, hogy belépjen a Webes Ügysegédre, és kezdeményezzen egy adatváltozást, amelynek keretében először a régi tevékenységi köröket mind le kell törölni, utána pedig az újakat szükséges rögzíteni. Vigyázat, maximum 15 napos hatálydátumot enged csak visszadátumozni a rendszer!
FONTOS: A Webes Ügysegéden intézendő ügyekre sajnos még mindig nem adható meghatalmazás a könyvelőknek! Tehát a megoldás, hogy vagy személyesen összeültök, vagy bármilyen képernyőmegosztó szoftver segítségével összekapcsolódtok. Te belépsz az Ügyfélkapu+-os kódoddal vagy DÁP mobilalkalmazásod segítségével, a könyvelőd pedig tudja mondani, hogy hova kattints.
Szintén vagy a NAV-os törzsadatot érdemes lekérni, vagy annál gyorsabb a cégjegyzékben rákeresni az adószámodra. Itt is ugyanúgy a tevékenységek hatály dátumát, azaz a változás időpontját kell figyelni, viszont itt legalább a TEÁOR szám mögé biggyesztett ’08 és ’25 is árulkodó. Nézd:
Ebben a példában is azt láthatjuk, hogy a „Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése” nem fordult át, tehát ezt törölni szükséges, és helyette új kód felvételét kell megejteni. Míg a „Nyomdai előkészítő tevékenység” már át van sorolva az új kód alá.
A cégek szerencsésebbek, mint az egyéni vállalkozók, ugyanis az ő tevékenységi köreiket könyvelői meghatalmazással könyvelőjük tudja intézni a 25T201T jelű nyomtatvány NAV felé történő beküldésével. A nyomtatvány A01-es fülének 6. pontjában lehet főtevékenységet, a 7. pontjában pedig az egyéb tevékenységeket módosítani. T betűvel jelöljük a törlést, U betűvel pedig az új tevékenység felvételét. Fontos, hogyha régi tevékenységet törlünk, azt jelenleg a nyomtatvány 2025. előtti hatálydátummal engedi csak beírni. Valamint jelölni kell a TEÁOR24-nél ennek tényét, ugyanis utána a kódok kiválasztása a listából csak így tud megtörténni:
Amint látható a felsorolás az 1. pótlapon folytatható, amiből akár több legenerálására is szükségünk lesz, ha sok tevékenységet kell módosítani. Az új tevékenységi körök kiválasztásához pedig már nem kell X-elni a TEÁOR24-et.
A cégek alapító okiratát vagy társasági szerződését egyébként elegendő a következő aktuális módosítás alkalmával majd hozzáigazítani az új tevékenységi körök listájához, amit az ügyvédek szoktak is figyelni, ha egy módosítás kapcsán felkeressük őket. Elviekben egyedül a főtevékenység módosításakor kell azonnal ügyvédhez rohanni.
Ha te esetleg csak adószámos magánszemély vagy, akkor a 25T101 jelű nyomtatványon (nagyon fontos, hogy NEM a 25T101E-n!!!) tudsz tevékenységi köröket módosítani. Ennek kitöltése kísértetiesen hasonlít az előbbi két képen mutatott módszerhez.
Fülöp Olga,
a Számpatikus,
"az online bizniszek adózási szakértője"
2025 januártól léptek hatályba a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény legújabb módosításai, amik alapján az adófizetésére kötelezettek köre kibőv...
Vállalkozóként sokan gondolják úgy, hogy csak a kötelező minimumot fizetik, aztán majd ráérnek foglalkozni a nyugdíjuk gyarapításával. Főleg a KATA adórendszer ...
Az éves áfabevallás határideje vészesen közeleg, és a NAV adatai szerint mintegy 70 ezer vállalkozást érint. Ha vállalkozóként érintett vagy, itt az ideje, hogy...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új adategyeztetési eljárást vezetett be, amely komoly következményekkel járhat a vállalkozások számára. Ha nem reagálsz időbe...
Ha vállalkozóként eddig a 12 millió forintos alanyi áfamentességi határt figyelted, van egy jó hírünk: 2025. január 1-től ez az összeg 18 millió forintra nőtt! ...
A tartós adathordozók mellé a kereskedők kötelesek úgynevezett adattörlő kódot biztosítani a fogyasztók számára. 2024-ben azonban fontos változtatások módosítjá...