Robotinvázió: a Webshippy sikersztorija

Vállalkozásfejlesztés 2021.04.27. - 20 p. olvasás

Robottechnológiáról, üzleti sikerekről, tanulságokról, külföldi terjeszkedésről is beszélgetett a Clubhouse podcastjában Sárospataki Albert Perényi Andrással, a Webshippy megálmodójával. Az izgalmas interjú során a hallgatók betekintést nyertek a Webshippy kulisszatitkaiba, kivesézték a Hiventures exit és a Trans-Sped társulás részleteit és a közeljövő terveit.

Billingo Webshippy

Webáruház-üzemeltetőből profi fulfillment szolgáltató 

Hogyan született meg a Webshippy és mi volt a siker receptje? Gyakran faggatják erről Perényi Andrást, aki úgy fogalmaz, hogy büszke mindarra, amit elértek, de egyelőre még a sztori elején tartanak. Hogy jobban megismerhessük a történetüket, kicsit menjünk vissza az időben!

A Webshippy gondolatának megszületése előtt András webáruházak létrehozásával, üzemeltetésével foglalkozott, amelyek szép eredményeket hoztak. Viszonylag hamar elérték az 5000-6000-es havi csomagszámokat és be kellett látniuk, hogy a megfelelő ügyfélkiszolgáláshoz az Excel és a webshop backend bizony már nem elegendő.

- Elkezdtem keresni a Google-ben, hogy az amerikai webshopok, akiktől rengetegen rendelnek, milyen metódusokat alkalmaznak. Sokat tanultam a blogokból és mindenhol az jött szembe velem, hogy hogy ki kell szervezni a logisztikát egy erre szakosodott, úgynevezett fulfillment cégnek és akkor gyakorlatilag egyáltalán nem kell ezzel foglalkozni. Hiszen ez egy olyan terület, amely folyamatos odafigyelést igényel a későbbiekben is, ahogy nő a cég. Elkezdtünk hazai cégeket keresni, de itthon nem volt még olyan vállalkozás, aki ezt olyan minőségben csinálta volna, mint Amerikában az Amazon, a ShipWire, a ShipBob, amelyek igazi modern, digitális fulfillment cégek. Úgy gondoltuk, hogy ha itthon nincs ilyen, akkor megoldjuk azokat a nehézségeket, gondokat, amik szembe jönnek. Ezek elsősorban informatikai fejlesztéseket igényeltek. Különféle integrációkat a webshopmotorból a számlázó felé, a futárcégek rendszerébe és oda-vissza. Olyan informatikai fejlesztésekbe kezdtünk, amelyekből összeállt egy rendeléskezelő, csomagolást egyszerűsítő szoftverkezdemény. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy a rendeléseket sokkal hatékonyabban fel tudjuk dolgozni, mint bárki más. Adta magát, hogy ebből egy szolgáltatást kell csinálni és el kell kezdeni kommunikálni a piacon.

Ő az Excelt nyitja meg, én a Wordöt

András azonban nem egyszemélyben írta a Webshippy történetét, társával - akiről kevesebbet hallani - Vorobcsuk Zoltánnal remek párost alkotnak, hiszen nagyszerűen kiegészítik egymást.

- Szerencsés vagyok, mert korábbi startupjaimban elkövettem azt a hibát, hogy azt gondoltam, hogy mindent egyedül akarok vezetni és megoldani. Csak rajtam kell, hogy múljon a siker. Hamar rájöttem, hogy ez butaság. A cég sikere azon múlik, hogy kiket tudsz magad köré venni. Fontos, hogy megtaláld azokat az embereket, akikkel valóban kiegészíthetitek egymást. Senki sem tökéletes, senki sem jó mindenben. Lassan 40 éves leszek és fel merem vállalni, ha valamiben nem vagyok jó. Amikor találkoztam Zolival 4-5 hónappal a Webshippy indulása után, akkor azt ismertem fel, hogy itt áll velem szemben egy 10 évvel fiatalabb srác és pont azokban a dolgokban jó, amiben én kevésbé, vagy amivel nem annyira szeretek foglalkozni és oda-vissza. Elkezdtünk közösen menni az úton. Hamar kettéváltak a feladatok. Ő vitte az értékesítést és a raktári operáció üzemeltetését, illetve kiváló a pénzügyekben. Imádja az Exceleket. Viccesen szoktuk mondani - amit mástól loptam egyébként -, hogy ő az Excelt nyitja meg, én a Wordöt. Én voltam az az ember, aki a kommunikációt, márkaépítést, PR-t és termékfejlesztést csináltam, fejlesztői gondolkodásmóddal álltam a sztoriban. Nagyon jól kiegészítjük egymást Zolival, különbözünk, de ugyanazokkal az értékekkel indultunk és ugyanazok a dolgok fontosak számunkra.

Állatorvosi ambícióktól a Webshippyig

András korábbi tapasztalatai is nagyban hozzájárultak a Webshippy sikereihez. Mint mondja, több területen is kipróbálta magát. Sokan nem tudják róla, de állatorvos szeretett volna lenni és bár nem került be az egyetemre, viccesen megjegyzi, hogy szakértője a macskaherélésnek.

Karrierjét webdizájnerként kezdte, reklámügynökségnél dolgozott két évig. Bevallja, volt benne egy ‘mindenkinél, mindent jobban tudok’ attitűd, amit mára felváltott a ‘találjunk egy nálam okosabbat az adott területen’ hozzáállás. De húszévesen tele tervekkel, rövid alkalmazotti lét után úgy döntött, két barátjával reklámügynökséget alapít.

- Ez volt az Insomnia nevű ügynökség, amit 8-9 évig csináltuk. Viszonylag nagy sikereket értünk el, egy 50 fős ügynökséget húztunk fel, akkor másfél milliárdos forgalommal, tehát nagyon szép sikersztori volt. A 20-as éveimet ez határozta meg. Ebből volt egy viszonylag korai exit, 28 évesen adtam el a tulajdonrészemet. Aztán jött egy kis utazgatás és az iLandGuide, egy turisztikai mobilapplikáció időszaka. Az volt az első startupom, amit ennek lehet nevezni, bár akkor ezt a kifejezést még egyáltalán nem ismertük. Ebben az időszakban megmutatkozott a konokságom, elhitettem mindenkivel, hogy ez jó lesz. De a sztori akkor nem állt stabil lábakon. Az üzleti modell több sebből vérzett és végül nem is lett egy sikeres startup. Három év után úgy döntöttünk, hogy lehúzzuk a rolót. Nagy kudarcélmény volt számomra, eléggé felemésztett, hogy nem lett siker. Anyagilag és magánéletileg is a padlóra kerültem. Onnan indult egy újraépítkezés és a nulláról kezdtem összerakni az életem.

Az átmeneti időszakban és a hogyan tovább kétségei közepette egy nap Andrást megkereste az egyik barátja, hogy ugorjon be helyette egy marketing tréninget megtartani. Ez annyira jól sikerült, hogy a tréner cég hosszabb távon is szeretett volna együttműködni vele, így kezdett tanácsadóként dolgozni - marketing, digitális marketing és az ehhez kapcsolódó különböző területeken. Innen építette újra önmagát egészen addig a pontig, amíg jött az ötlet, hogy mi lenne, ha webshopokkal foglalkozna.

- Amikor a Webshippyt elkezdtük, akkor valójában nem a Webshippyt kezdtük el, hanem az egyik webshopunk logisztikai problémáját oldottuk meg. Tehát saját magunk első ügyfelei voltunk. A webáruház befolyó összegeiből, a nyereségéből finanszíroztuk a Webshippy építését.

A Hiventures-sztori - tőkebevonástól az exitig

2017 januárjában egy óriási mérföldkő volt a sikersztoriban, ekkor került sor a Hiventures 150 millió forintos tőkebevonására. Akkoriban a cég olyan stádiumban volt, hogy elkészült a működő szoftver, és 5-8 ügyféllel rendelkeztek. 

- Volt a köztudatban egy olyan elképzelés, hogy a Hiventurestől könnyű pénzt kapni. Igazából ha jó a projekted, akkor mindenkitől könnyű pénzt kapni - erre azóta rájöttünk. Nem kell semmi mást tenni, csak hozni a számokat. Tehát ezen az úton indultunk el, mással nem is kezdtünk tárgyalni. Egy kockázati-tőkebefektető pénzből él, tehát egyetlen célja van, megtérülést realizálni. Minden döntését ez határozza meg. Ezzel nincs semmi gond. Lehet szeretni vagy más típusú finanszírozást keresni, ez mindenkinek az egyéni preferenciája. Mi szerencsés helyzetben voltunk, mert leraktunk egy tervet és hoztuk a számokat. Ami nagy tanulság volt, hogy mindig sokkal több időt kell kalkulálni erre az egészre, mint gondolnánk. Erre azért elmegy az ember napi 8 órája. Zoli sokat foglalkozott ezzel - sok e-mail, kommunikáció, Excel. Sokkal több idő, mint egy kisbefektető esetén.

A Hiventures egyedüli finanszírozóként a korai fázistól az egymilliárd forintos bevétel eléréséig kísérte a Webshippyt. Amikor a Hiventure exitről hallani, akkor kétségkívül mindenki valami hatalmas durranásra gondol. Andrásék azonban egészen másként élték meg.

- Kívülről ez hatalmas dolognak tűnt. Egyszer találkoztam Adam Cheyerrel, aki a Sirit feltalálta. Bécsben egy konferencián beszélgettem vele és kérdeztem, hogy milyen az, amikor kitalál valamit és az egyszer csak ott van az Apple telefonokon?! Gondolom ezredszerre mesélte el a történetet, hogy felhívta Steve Jobs, kérdezte, hogy átjöhetne-e egy teára, mert szeretne a Siriről beszélgetni, ugyanis nagyon tetszik neki. És egy óra múlva megegyeztek. Ez történt nálunk is. Emberek ülnek az asztalok mögött és beszélgetnek egymással. A Webshippy nem egy olyan tipikus sztori, mint egy TikTok, egy Insta, egy Facebook. Van egy közel tízezer négyzetméteres logisztikai központ, ahol targoncák, robotok mászkálnak. Nem arról szól, mint egy tipikus tech startup. Ehhez mérten azt gondoltuk, hogy hosszú távon nem biztos, hogy számunkra ez a finanszírozás a legideálisabb. Azt éreztük, hogy a növekedésünk szempontjából más típusú együttműködésre lenne szükség. Felvetettük ennek a gondolatát a Hiventuresben, ahol megértették és nyitottak voltak. És akkor találkoztunk a Trans-Speddel. Olyan a tulajdonosi kör és a vezetőség, akikkel teljesen azonosulni tudtunk. A jövőkép tekintetében is azt éreztük, hogy kölcsönösen tudjuk segíteni egymást. Elkezdődött egy beszélgetéssorozat, aminek 10 hónappal később lett az az eredménye, hogy tudtak egy olyan árat mondani, amennyiért a Hiventures megvált a gyermekétől. Kiházasítottak bennünket. A Trans-Sped teljesen kivásárolta a Hiventures 27%-os tulajdonrészét.

Új fejezet a Webshippy és a Trans-Sped életében

A Trans-Sped egy nagyon nagy múltú logisztikai nagyvállalat, ahol Andrásék számára nagyon fontos volt az értékrend a hosszú távú együttműködéshez.

- Pár éve a tulajdonos fia, Fülöp Szabolcs lett az ügyvezető, aki velünk egyidős nagyjából. Nagyon értelmes, jó gondolatokkal megáldott valaki, aki azt látta, hogy egy biztos, több milliárdos alapon nyugvó vállalaton ül, de ezt a céget el lehetne vinni egy XXI. századi irányba. Ennek az egyik útja a kiszervezett vagy e-kereskedelmi logisztika. Ez ugyanis nem csak a kisebb webshopoknak, hanem a nagyobb cégeknek is probléma. Erre megoldások kellenek és a Webshippy rájött arra, hogy ezt nem logisztikai oldalról kell megközelíteni. Az, hogy a Webshippy ennyire gyorsan piacvezető lett, ekkora növekedést értünk el, annak az a titka, hogy semmi közünk nincs a logisztikához, viszont újfajta megközelítéssel oldottuk meg a kihívásokat.

Andrásék azt is felismerték, hogy az innováció mindig kívülről jön.

- Ha belülről próbálsz innoválni, egy idő után minden mérnök ugyanazokat a köröket fogja futni. Mindenki ugyanazon az úton halad. Az iPhone-nál ez megtörtént, ugyanazt az utat járták, és aztán megjött a számítógépgyártó és a feje tetejére állította a piacot. Csináltak egy kis számítógépet, amibe beletették a SIM kártyát. Alapvetően ezt nem tudták meglépni a telefongyártók. Kicsiben mi ezt hoztuk be. A logisztikai cégek logisztikai szempontból próbálták megközelíteni az e-kereskedelmi problémakört. És a Webshippy erre hozott megoldást. Megéreztük, hogy mi az, ami hiányzik, és ez egy szoftveres megközelítés volt. Saját fejlesztői csapattal folyamatosan alakítottuk a szoftvert, ami lehetővé teszi, hogy mindenkinél hatékonyabban oldjuk meg ezeket az e-kereskedelmi, logisztikai problémákat. Ezt a Trans-Sped meglátta. Szeretett volna belépni az e-kereskedelmi piacra és ezért keltette fel a Webshippy az érdeklődését. Azáltal, hogy megtörtént ez a házasság, nemcsak tulajdonostársa lett a Webshippynek, hanem az első licencpartnere is. Két sapkát visel a Trans-Sped: tulajdonostárs és ügyfél. A Webshippy szolgálja ki a összes olyan webshopot, amelynek kisebb termékei vannak nagy forgási sebességgel kis területen, míg a Trans-Sped kezel olyan cégeket, webáruházakat, amelyeknek nagyobbak a termékei, az operáció nagyobb területet foglal el, vagy kiegészítő szolgáltatásra is szükségük van, például klasszikus B2B logisztikára stb.

Dropshipping és robotinvázió a Webshippy raktárában

A Webshippy központi raktára Fóton jelenleg 7800 négyzetméteres területen helyezkedik el, 1200 kereskedőnek végzik az online rendelés kiszolgálást. Ebből 3-400 olyan webáruház van, aki saját termékkel is rendelkezik és a teljes készletét ők kezelik. A fennmaradó 800-1000 webáruház pedig dropshipping áruház, aki mások termékeit árulja.

- A fulfillment tevékenységünk mellett tavaly januárban piacra dobtunk egy másik terméket, ami egy nagykereskedelmi, vagy más néven dropshipping piactér. Ez a Webshippy Marketplace. Ez arra ad lehetőséget, hogy a nálunk lévő webáruházak belistázhatják a termékeiket egy piactérre nagyker áron és a többi webáruház szemezgethet ezekből a termékekből. Pár kattintással beimportálhatja őket a saját rendszerébe és úgy árulhatja, hogy nem kell árukészlettel rendelkeznie. Miután eladott egy terméket ezek közül, ki kell fizetnie a rendszeren belül a nagyker árat és mi már vesszük is le a polcról, csomagoljuk és kiszállítjuk. Úgy tud dropshipping modellben értékesíteni, hogy nem kell tőkét beletennie, magyar árukészletről, magyar beszállítók termékeit, magyar nyelvű leírással, gyakorlatilag másnapi kiszállítással tudja értékesíteni. 800-1000 webáruház kb. ebben a modellben működik. Havonta kb. 130-150 ezer csomagot adunk fel.

Andrásék nagyon büszkék arra, hogy a Weshippy raktára mostantól nem csak a csomagoknak, hanem a robottechhológiának is otthont ad, ami egy hatalmas mérföldkő.

- Kicsit olyan érzés, mint amikor elkezdesz játszani a legókkal és a végén magad se gondolnád, hogy összeáll valami csoda belőle. Hatalmas, amikor egyszer csak azon kapod magad, hogy rengeteget nézegetted a robotokat az Amazon videóiban - egyébként tényleg onnan próbáltuk lemásolni az elején, hogy hogyan működjön ez a Webshippynél -, és egy szép napon arra ébredsz, hogy ott vagy, aláírod a szerződést és ugyanazok a robotok érkeznek meg, amiket az Amazon is használ. Ez a növekedéssel járó lépés elengedhetetlen volt számunkra. Több folyamat van. Vannak, akik összegyűjtik a termékeket a polcokról és akik becsomagolják ezeket. És ahogy növekszünk, egyre nagyobb a terület, egyre több emberünk van. Volt olyan raktáros kolléga, aki 30-40 kilométereket is sétált naponta a raktárban. Meg volt oldva a testedzés, nem kérdés. Viszont nagyon fontos, hogy ne kizsákmányoló munkahely legyünk. A raktárban dolgozók ugyanolyan csapattagok, együtt eszünk, iszunk, bevonjuk mindenbe őket, az ötletelésbe, hogy a szoftvert hogyan kellene továbbfejleszteni. Jó 120 fős startup vagyunk. Emellett van ennek egy marketingoldala is. Ha azt mondjuk, hogy Kelet-Közép-Európa legmodernebb fulfillment központja vagyunk, akkor tényleg olyanná is kell válnunk. A szofverünkkel is nagyon innovatívak voltunk, de a robotrendszer kiemel minket és hozzásegít ahhoz, hogy kilépjünk a nemzetközi piacra és sokkal láthatóbbá és komolyabbá válhassunk.

A picking robotrendszer lényege, hogy nem te mész a polchoz, hanem a polc jön hozzád. Nem R2D2-kat kell elképzelni, hanem az otthoni robotporszívóknál nagyobb változatokat, melyek képesek raklap alapterületű polcok alá menni, megemelni azokat, majd elszállítani a raktáros kollégákhoz.

- A picker kollégák egy helyben állnak egy monitor előtt. Annyi a dolguk, hogy megérkezik eléjük egy polc és leveszik onnan a megfelelő terméket, beszkennelik, beteszik egy másik ládába és a polc már el is ment, jön a következő. Egy egy helyben álló tevékenységgé alakult, gyorsabb, kevésbé fárasztó. Sokkal hatékonyabb.

Felmerül a kérdés, hogy a robottechnológia egyben létszámleépítést is jelent?

- Nem tervezünk leépítést. Sőt, folyamatosan veszünk fel embereket. Nagyon fontos kérdés az időegység alatt kiszolgálható volumen. A területi hatékonyságunk javul, ugyanakkora területen kb. 30%-kal több terméket tudunk eltárolni. Nem kellenek folyosók a polcok között és magasabbra tudunk pakolni. Minden területen nyerünk ezzel.

A termékfejlesztés és a csiganyálas ránctalanító esete

Andrásék számára egyáltalán nem ismeretlen az áruk csomagolása. Az első évben például rengeteg szelfibot és csiganyálas ránctalanító krém futott át a kezeik között és került dobozokba.

- Sokáig lementünk alkalmi jelleggel csomagolni, hiszen az egész rendszert magunk fejlesztettük ki és rengeteg dolgot józan paraszti ésszel találtunk ki, a magunk tapasztalatait használtuk fel. Most már persze vannak product ownereink, aki sokat beszélget a csomagoló kollégákkal és más típusú visszajelzéseket gyűjtünk a raktárban. De tavaly például az 1 milliomodik csomagot is mi csomagoltuk Zolival. 

A trans-spedes váltás és a tavalyi év sok ötletelése nyomán új értelmezést kapott a Webshippy víziója. Egészen máshol látja magát a cég most, mint öt évvel ezelőtt.

- 5 éve egy fulfillment cég akartunk lenni, aki segít a hazai webáruházaknak és idővel megjelenik a nemzetközi piacon is. Most sokkal jobban látjuk, hogy mi az erősségünk. Egy olyan szoftvert fejlesztettünk és egy olyan know-how-val rendelkezünk, aminek az együttese képes mindenki másnál hatékonyabban megoldani az e-logisztikai feladatokat. Valósággá vált, hogy erre van igény, ennek van piaca. A fulfillment alaptevékenység mellé tavaly megjött a Dropshipping és emellé érkezett a licenc üzletágunk. Amellett, hogy másoknak végezzük a logisztikai tevékenységet, szoftvert is kínálunk. Az a víziónk, hogy úgy menjünk külföldre, hogy licencpartnereket találjunk, akik a Webshippy működéséhez hasonló operációt szeretnének létesíteni. Akár saját néven, akár franchise-ként, Webshippy név alatt. Maga a Dropshipping Marketplace egy ernyőként borul rá erre, és az Európa összes országában működő Webshippy szoftver által üzemeltetett logisztikai központokban lévő árukészletekre rálát és hozzáférési lehetőséget biztosít. Bármelyik országban akarsz webáruházat indítani, minden országban találsz egy hozzád közel található Webshippy raktárat, ahonnan termékeket adhatsz a vásárlóknak.

Annyi idő alatt készítünk össze egy csomagot, míg megsül a pizza a sütőben

A Webshippy következő fontos lépése a rendelés teljesítés gyorsítása. 

- 2020 végén nyitottunk egy belvárosi raktárat is, úgynevezett dark-store-t, amely egy kihelyezett raktárkészlettel és egy speciális, gyorsított operációval rendelkezik. Így bármilyen rendelést akár 10-15 perc alatt össze tudunk készíteni. Pontosan annyi idő alatt, amíg megsül egy pizza a sütőben. A hasonlat nem véletlen, ugyanis összeálltunk a Wolttal és megvalósítottuk az azonnali rendelés teljesítést. Ezt mi csináljuk először az országban. A Wolt applikációban bármely olyan webáruház termékét, mely megtalálható a Marketplace-en, be tudjuk csatornázni, így a termékeket a Wolton is meg lehet találni. Ezeket meg lehet rendelni és a belvárosi raktárunkból adjuk át. Szeretnénk növelni ezeknek a belvárosi raktáraknak a számát és hamarosan elindítjuk a saját kiszállításunkat is. Ez egy aznapi rendelés teljesítés lesz, esti kiszállítással. Bármelyik nálunk lévő webáruház feltüntetheti azt a lehetőséget, hogy ne másnapra kapja meg a vásárló az árut, hanem este 6 és 10 között.

A szállítási idő csökkentése, a szállítási módok könnyebbé tétele irányába halad világszerte a folyamat. Amerikában, Ázsiában a szállítási idők csökkenése figyelhető meg. Ott nagy piaci szereplők vannak, nagyon homogén a piac. Európában sokkal heterogénebb. Sok a kisebb webáruház és van, aki saját magának oldotta ezt meg. Például itthon autóalkatrészeket pár órán belül kiszállítanak. De nem elterjedt. Mi ebbe az irányba kívánunk menni. Azt szeretnénk, hogy az ügyfélnek, aki nálunk van, ne csak a rendelés teljesítésével foglalkozzunk, hanem a webshopja mögött a piacon elérhető legmodernebb logisztikai szolgáltatás álljon. Ezzel versenyelőnyt nyer, hiszen az ügyfeleinek a legmodernebb szolgáltatásokat tudja kínálni. Esti kiszállítást senki nem nyújt a piacon. Fizikai lehetetlenség, hogy a futárcég vigye, hiszen ők először elmennek a webshophoz, beviszik a depóba a terméket, szortírozzák és csak utána tudják kiszállítani. Mi viszont egyben elvégezzük a rendelés összekészítést és a szortírozást is. Ezért a napi operáció végén betesszük egy autóba és kiszállítjuk a terméket. Olyan vásárlói élményt nyújtunk, amit más nem. Az esti órákban a vásárlók otthon vannak, nincs gond az átvétellel sem.

Drónok, motiváció és a siker receptje

A beszélgetés során az egyik hallgató arról is kérdezte Andrást, hogy mit gondol a drónokról, vajon az ő területükön is ez a jövő?

- A drón jó marketingfogás, de még nem látom a fizikai megvalósíthatóságát. Nem ez a kulcsa a gyors kiszállításnak.

És ha már a Webshippy sikertörténetéről van szó, vajon mi motivál egy vezetőt, a sikeres exit vagy valami maradandó létrehozása?

- Attól függ. Startupot nem lehet úgy építeni, hogy csak a pénz motivál. Ha elkezdesz valamit, benne van, hogy valaki majd megveszi. És az is, hogy jó lenne, ha hagynék magam után valamit. Ez ugyanolyan, minthogy mikor szállsz ki egy részvényből? Tanultam tőzsdézni. Tavaly amikor a Tesla ment felfelé, a bróker barátom azt mondta, hogy már ne szállj be. Mára nagyon gazdag lennék, ha nem hallgatok rá. Ugyanígy nagyon nehéz megmondani, hogy mi a kiszállási pont. Nem könnyű ma már olyat építeni, ami igazi nagyra növő sikersztori, mert menet közben felvásárolják a nagyobb halak, időd sincs megnőni. Én is emberből vagyok, ha eljutok arra a pontra, hogy megvan nekem és a családomnak mindene, akkor elképzelhető. Nem tudom, hogy ez full exit lesz vagy részleges. Zolival türelmetlenek vagyunk és ez visz előre bennünket. Gyerekkoromban mindig rám szóltak a türelmetlenségem miatt, aztán ez lett az előnyöm. Anno beírtam a Google-be, hogy ‘PHP for beginners’ és megtanultam fejleszteni. Ebből lett a Webshippy első verziója. A türelmetlenség társul egy vakmerőséggel, mert elhiszed, hogy meg tudod csinálni. És a sikerhez ez kell, hogy elhidd. Folyamatosan jönnek az új ötletek és amíg ezeket fel nem építjük, addig nincs megállás.

Annak idején András Henry Ford nagyszerű tanácsát kapta, miszerint "Vedd fel mindenre azt az embert, aki okosabb nálad." Bevallja, akkor úgy gondolta, hogy megfogadja a briliáns mondatot, de a valóságban ezt nehezebb megvalósítani. Éppen ezért óvatosan bánik a szellemi útmutatóval, azonban néhány személyes tapasztalatát megosztotta a Clubhouse hallgatóival.

- Az utóbbi két évem legnagyobb felismerése, hogy a legjobb szakembereket kell felvenned, mert ha beindul az üzlet, nem lesz időd tanítgatni. Csak a legjobb szakemberekkel szabad beérni. A legjobb emberekkel kell körülvenned magad és akkor fogtok sikereket elérni. A siker sosem egyemberes. Elon Musk, Steve Jobs, Jeff Bezos és minden sikeres frontember mögött is egy hihetetlen nagy csapat van, briliáns elmékkel. Ez a siker titka. Hosszú idő volt, míg tényleg megértettem ezt. Csak a legjobb emberekkel lehet felépíteni azt a sztorit, ami elrepít a vízióhoz, a sikerhez.

És ha már siker, végezetül egy kis kulisszatitok a beszélgetés zárásául: Albert már hosszú ideje jó barátságot ápol Andrással, 2019-ben pedig üzleti szintre emelték kapcsolatukat. A hűséges billingósok és Webshippy felhasználók már ismerhetik közös gyermeküket, a Webshippy-Billingo integrációt, mely lehetővé teszi a megrendelések automatikus számlázását, egyben a zökkenőmentes könyvelés előkészítést és digitális archiválást. Mindkettejük sikerének titka, hogy ha innovációról van szó, akkor nem ismernek lehetetlent.

Hasonló cikkek a kategóriában

b2w konferencia

Gyere kedvezménnyel az év legnagyobb B2W rendezvényére!

Vállalkozásfejlesztés 2023.10.11. - 3 p. olvasás

Ha a vásárlói közösségnek lenne neme, nő lenne - ez az egyik szlogenje a B2W fesztiválnak, amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg. Hidd el, te is olyan vá...

Átalányadózónak könyvelő

Átalányadózol? Tiszteld meg a vállalkozásod egy könyvelővel!

Vállalkozásfejlesztés 2023.09.13. - 6 p. olvasás

A könyvelő letisztázza egy vállalkozás adminisztrációját, pénzt takarít meg a cégeknek, összességében segíti a helyes stratégia kialakítását. Nincs ez másként á...

Üzleti terv minta

Üzleti terv minta - Beavatunk az üzleti terv írás rejtelmeibe!

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.25. - 13 p. olvasás

Milliókkal többet hozhat a konyhára, ha van egy jó üzleti terved. Több pályázati pénz befolyásával, magasabb befektetői bizalom járhat, ha a céged fundamentuma ...

banki spórolás

Így spórol neked időt a bankod - és a Billingo

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.23. - 7 p. olvasás

Az idő egy vállalkozónak a legnagyobb kincse. Így aztán amennyi időt csak lehet, érdemes megspórolni a pénzügyekben is. De hogyan lehet ezt aprópénzre váltani, ...

bankautomatizálás

Így automatizáld a bankolásod

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.17. - 8 p. olvasás

Egy vállalkozónak mi sem lehet kérdés annál jobban, hogy hogyan tudja hatékonyabbá tenni a vállalkozását. Hatékonyság, azaz kevesebb költség, több bevétel. Ezek...

nyári üzleti tervezés

5 tipp a hatékony üzleti tervezéshez

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.16. - 5 p. olvasás

Még tart a nyár, fordítsd vállalkozásod előnyére a lendületet, hogy egész évben pezsgő legyen a céges légkör és a gazdasági helyzeted. Értékelj, tervezz, strukt...

Back to Top