Cikksorozatunk következő állomása a Billingo ügyfélszolgálata, ahol 4-5 kollégánk gondoskodik a gyors és hatékony segítségről. Az utóbbi időben módosítottunk az ügyfélazonosítási metóduson, hogy az adataitok még nagyobb biztonságban legyenek. Mutatjuk, mi változott.
A hatékonyságnövelő azonosításra szükség volt, mert bár működött az eddigi regisztrált e-mail alapján történő identifikálás, adatvédelmi szempontból mégsem tartottuk ezt elégségesnek. Ezért váltotta fel mindezt a profilazonosító használata.
A profilazonosító egy hatszámjegyű, kötőjellel elválasztott sorszám a felhasználói fiók jobb felső sarkában. Az ügyfélszolgálatnak meg kell adni az ügyintézés elején (erre telefonon felhívják a figyelmed, az e-mailbe pedig bele kell írnod). Ekkor haladhat tovább a folyamat. A nem regisztrált felhasználók számára egy másik ágon van erre lehetőség.
Eddig egyetlen ügyfelünk sem jelezte, hogy adatlopás bármilyen formáját is észlelte volna, ám fő az óvatosság. A biztonság növelése érdekében volt szükség a változtatásra, a Billingózó cégek adatait maximálisan védeni akarjuk. Az egyébként nyilvános adatok alapján ugyanis nem szeretnénk illetéktelenek kezébe információkat adni, az egyedi profilazonosítóval pedig csak az tud ügyet intézni nálunk, akire az adatok tartoznak.
Az ügyfélszolgálat csapata fogadja a hívásaitokat, hétfőtől péntekig a 10-15 óráig tartó idősávban. Minden e-mailre válaszolnak, és bár a kérdéstől, problémától függően nem lehet kiszámítani, a válaszadás kinek mennyi ideig tart, az átlagos szintidőnk ebben 4-5 óra, és mindenképpen igyekszünk aznap válasszal szolgálni.
A kollégák a hibakeresésben és utánkövetésben jeleskednek, de ha úgy adódik, a regisztráció első lépéseiben, az előfizetés elindításában, a NAV-összekötésben is segítenek, amennyiben önállóan nem sikerül valakinek a folyamat.
A társrészlegekkel folyamatos és szoros a kapcsolat, hogy minél részletesebb és alaposabb választ adjanak az ügyfeleknek, és gyűjtik a felhasználók igényeit is, hogy a szolgáltatás fejlődése aszerint haladjon, amire vágynak a Billingósok. Különböző továbbképzésekkel, tréningekkel gondoskodnak arról, hogy a kommunikációs stílust fejlesszék, és könnyebben levezesség a stresszt - hiszen a munkakör ezt megköveteli.
Úgy tűnik, eddig minden törekvés sikerrel járt, szerencsére az idei ügyfélelégedettségi számok és vélemények magukért beszélnek.
"Gyors, készséges, szakszerű az ügyintézés, korrekt a tájékoztatás. Nagyfokú segítőkészséggel kezelték a problémámat."
"Elolvastam a válaszaikat és azon gondolkodom, mikor volt dolgom utoljára ilyen figyelmes ügyfélszolgálattal. Köszönöm Billingó! Az ügyfelük leszek."
Arra szeretnénk felhívni minden Billingós figyelmét, hogy az ügyfélszolgálatos kollégák nem helyettesítik a könyvelőt, és ha szükséges, egyeztess adószakértővel is a vállalkozásod ügyeit érintendő. A Billingót érintő technikai jellegű kérdésekben szívesen állnak rendelkezésedre kollégáink, minden mást bízz a szakértőkre.
Itt a nagy leleplezés: a Billingo háza táján óriási fejlesztések folynak a háttérben, amely nemcsak a számlázást helyezi új alapokra. Vezérigazgatónk, Sárospata...
Gőzerővel dolgozunk azon, hogy az átalányadózók év végi hajrája könnyebb legyen. Az utolsó negyedév sosem egyszerű egy vállalkozónak, de mi igyekeztünk azzá ten...
Vállalkozóként a kiadások mértéke a végtelenségig nőhet, ezt mind jól tudjuk. Okos tervezéssel, a folyamatok optimalizálásával és pénzügyi tudatossággal azonban...
Óriási szükség van arra, hogy a vállalkozások előre tervezzenek, gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni a változásokra. A marketing területére különösen igaz e...
A Billingo operatív és stratégiai igazgatója azon 24 sikeres vezető egyikeként szólalt fel a Business Menü Live ALLSTARS-on, akik friss erővel és gondolat ébres...
A mesterséges intelligencia vállalati használata élénk érdeklődés kereszttüzében áll. Az biztos, hogy az AI munkaerőpiaci pozíciója dinamikusan változik, amit n...