A sikeres vállalkozás 5 mocskos kis titka

Vállalkozásfejlesztés 2015.06.18. - 4 p. olvasás

Évente több ezer vállalkozást alapítanak Magyarországon, és közel ennyi kénytelen lehúzni a rolót. De vajon miért lehet az egyik vállalkozás elképesztően sikeres, míg a másik csak döcögős? Hogyan legyek sikeres vállalkozó?

Egy jó ötlet lehet a kulcs, netán a jól kidolgozott üzleti terv, a szerencsén vagy a pénzen múlhat egy vállalkozás sikeressége? Ennek jártunk utána, a lehetséges megoldások közül pedig ötöt már olvashatsz is.

Sokan gondolják, hogy az igazi sikerhez jókor kell lenni jó helyen. De ha olvastál vagy láttál már sikeres emberekkel készített interjút, akkor észrevehetted, hogy mindannyian szenvedélyesen rajonganak a vállalkozásukért. A korábbi bukások ellenére is kitartottak álmaik mellett és megvolt bennük az a kezdeményezőkészség. Mindez amiatt valami olyat tudtak alkotni, amire mindenki más azt mondta korábban, hogy elképzelhetetlen és működésképtelen. Ezek a sikeres vállalkozók mindannyian megálmodtak valamit, és addig mentek, addig küzdöttek és addig csinálták, amíg végül összejött.

Most viszont elérkezett az idő, hogy lerántsuk a leplet és kiderüljön a sikeres vállalkozók 5 mocskos kis titka:

A sikeres vállalkozás titka

1. Ne légy kényelmes Talán kezdésnek erősnek tűnhet, de miért szépítsük: a legtöbb ember kényelmes. Villámgyors meggazdagodásról, azonnal profitáló vállalkozásról fantáziálnak, pedig ez a valóságban csak nagyon keveseknek sikerül. A legnagyobb márkák tulajdonosai is évekig kísérletezgettek, próbálkoztak, kudarcot kudarcra halmoztak, míg végül sikerült elérniük az áttörést.

Gondolj csak az Apple-re, amelyet Steve Jobs 1976-ban alapított. Elképesztő maximalizmusának köszönhetően, a kezdetben garázsban gyártott számítógépei 1980-ra váltak az IMB és a Microsoft konkurenseivé. Jobsot 1985-ben mégis kirúgták a maga alapította cégből, amely 90’-es évek végére viszont csődközeli állapotba került. A sors fintoraként azonban az alapítás után 21 évvel Jobs ismét visszakerült a Apple-höz, és ezzel kezdetét vette a virágzás időszaka. Azóta az Apple termékek évről évre rekodmennyiségben kelnek el. Na igen, de közben eltelt több mint 30 év.

2. Ne légy türelmetlen Az első pontból szinte magától érthehődően következik a másik titok: ne légy türelmetlen. A stanfordi egyetem kutatói a ’60-as években végezték el az ún. marschmellow tesztet, majd 18 évig követték nyomon a kísérletben részt vevő gyerekek életét. A kutatásban négyéves gyerkeknek kínálták fel a lehetőséget, hogy megehetnek egy cukorkát azonnal, vagy várnak 10 percet és akkor ehetnek kettőt. Azok a gyerekek, akik képesek voltak kivárni a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, boldogabbak és elfogadottabbak az életben. Lehet, hogy ez a nagy titok?!

3. Minden tovább tart, mint gondolod A vállalkozói lét kezdetben (és később is) elképesztően fárasztó és macrás tud lenni. A vállalkozónak soha nincsen ideje. Mindig rohan valahova, mindig el kell intéznie valamit, úszik a munkával és nyakán vannak a határidők. A vállalkozói léttel rengeteg, korábban nem ismert feladat szakad az ember nyakába, a nap azonban ugyanúgy 24 órából áll. Folyamatosan követni kell a piaci trendeket, ennek megfelelően alkalmazkodni a gyorsan változó igényekhez. Nyomon követni az évente akár többször is változó törvényi szabályozásokat, ügyelni az értékesítésre, ápolni a kapcsolatot a régi vevőkkel. Vezetni az adminisztrációt, monitorozni a beszerzési és eladási árakat a legoptimálisabb profitarány eléréséhez. Mindeközben végezni a napi feladatokat a megrendelések teljesítéséhez. A vállalkozás alapítása egy igazi türelemjáték, de a kitartás, az újítás és a szenvedély garantáltan meghozza a gyümölcsét.

A sikeres vállalkozás titka

4. Semmi nincs ingyen Az ember viszonylag fiatal korban megtanulja, hogy semmi nincs ingyen. Ha 200 Ft-ból veszel egy fagyit, akkor bizony már nem jut csokira. Ha autóra gyűjtesz éppen, akkor nem tudsz nyaralni menni. Ilyen és ehhez hasonló választási helyzetekkel van tele a vállalkozói létforma is. Időnként bizony kompromisszumokat kell kötni, és néha lemondással, erős önfegyelemmel koncentrálni a jövőre és a célokra. Bizony, néha csak ennyi választja el a sikeres vállalkozást a kudarcra ítélttől.

5. Jó pap holtig tanul Annyira elcsépelt már ez a mondás, de soha nem volt annyira igaz, mint a XXI-ban. A világ egyre gyorsabb tempóban változik körülöttünk, gombamód szaporodnak az új vállalkozások, mind valami újat, valami trendit kínálnak. Aki nem képes felvenni a harcot kínálatban, kiszolgálásban, elérésben és ügyfélkezelésben az bizony lemarad. Az embereknek nincs türelmük kivárni, amíg lesz időd foglalkozni velük, azonnal akarnak mindent, ha nem kapják meg, már odébb is álltak. Te pedig ott maradsz vevők nélkül. A sikeres vállalkozó nyitva tartja a szemét, követi az újdonságokat, a piaci trendeket, igényeket és bizony képes is alkalmazkodni hozzájuk.

A sikeres vállalkozás titka

Összefoglalva hát a sikeres vállalkozó időt és energiát nem sajnálva, szenvedélyesen dolgozik az álmain, nem vár azonnali eredményeket. A cél folyamatosan a szemei előtt lebeg és csak ez hajtja. Igyekszik a mindennapjait a lehető leghatékonyabban szervezni, hiszen az idő pénz, a nap pedig neki is csak 24 órából áll. Képes nemet mondani, ha a céljai az kívánják meg és talán a legfontosabb, hogy bármikor képes megújulni, ha a vállalkozás sikere azt kívánja meg tőle.

Mennyi igaz rád ezekből?

Hasonló cikkek a kategóriában

b2w konferencia

Gyere kedvezménnyel az év legnagyobb B2W rendezvényére!

Vállalkozásfejlesztés 2023.10.11. - 3 p. olvasás

Ha a vásárlói közösségnek lenne neme, nő lenne - ez az egyik szlogenje a B2W fesztiválnak, amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg. Hidd el, te is olyan vá...

Átalányadózónak könyvelő

Átalányadózol? Tiszteld meg a vállalkozásod egy könyvelővel!

Vállalkozásfejlesztés 2023.09.13. - 6 p. olvasás

A könyvelő letisztázza egy vállalkozás adminisztrációját, pénzt takarít meg a cégeknek, összességében segíti a helyes stratégia kialakítását. Nincs ez másként á...

Üzleti terv minta

Üzleti terv minta - Beavatunk az üzleti terv írás rejtelmeibe!

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.25. - 13 p. olvasás

Milliókkal többet hozhat a konyhára, ha van egy jó üzleti terved. Több pályázati pénz befolyásával, magasabb befektetői bizalom járhat, ha a céged fundamentuma ...

banki spórolás

Így spórol neked időt a bankod - és a Billingo

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.23. - 7 p. olvasás

Az idő egy vállalkozónak a legnagyobb kincse. Így aztán amennyi időt csak lehet, érdemes megspórolni a pénzügyekben is. De hogyan lehet ezt aprópénzre váltani, ...

bankautomatizálás

Így automatizáld a bankolásod

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.17. - 8 p. olvasás

Egy vállalkozónak mi sem lehet kérdés annál jobban, hogy hogyan tudja hatékonyabbá tenni a vállalkozását. Hatékonyság, azaz kevesebb költség, több bevétel. Ezek...

nyári üzleti tervezés

5 tipp a hatékony üzleti tervezéshez

Vállalkozásfejlesztés 2023.08.16. - 5 p. olvasás

Még tart a nyár, fordítsd vállalkozásod előnyére a lendületet, hogy egész évben pezsgő legyen a céges légkör és a gazdasági helyzeted. Értékelj, tervezz, strukt...

Back to Top