Igen szorgosak voltunk az elmúlt hetekben, és rengeteg fejlesztésen vagyunk túl, illetve van még a sorban. Meghallgattuk a Ti véleményeteket, hogy mik lennének a legfontosabb fejlesztések, és ezek alapján hoztuk meg a döntéseket.

Státusz ikonok
Mostantól minden számlánál nyomonkövetheted, hogy az adott számla elektronikus számla volt, vagy hagyományos és utóbbi esetben az adott számla ki lett-e már nyomtatva vagy még nem. Ezen kívül, még lesz néhány másik státusz, de erről picit később.
Export
A számláidat listáját egy könnyed kattintással exportálhatod már CSV vagy Excel 2007 formátumba. Az export azokat az elemeket tartalmazza, amiket leszűrtél a listában, így könnyedén készíthetsz ÁFA illetve bevételi analítikákat - ha szeretsz ilyen dolgokat csinálni. Mivel mi nem szeretünk, ezért az export automatikusan tartalmazza a használt ÁFA kulcsokat szummázva.
Ugyanígy van lehetőség arra is, hogy a feltöltött megrendelőket exportáljátok a Beállítások menüpont Megrendelők lapján, a kis felhős ikonra kattintva.
Számlák generálása
Tudnotok kell, hogy minden számla akár elektronikus akár hagyományos elöször PDF formátumba készül el. Tulajdonképpen a PDF-et készítő programrész az egyik lelke a Billingonak. A háttérben ügyködve, hogy ez titeket egy pillanatra sem zavarjon teljesen átírtuk ezt a részét a Billingonak, és váltottunk egy régebbi PDF programról a legújabb szabványokat és technikákat támogatóra. Ez nem sebességben fog most jelentős változást okozni, hanem a lehetőségeinkben, hogy milyen számlaképeket tudunk generálni. Mivel még teszt fázisban van az új rendszer, ezért nem mindenkinél kapcsoltuk be, szépen lassan fog aktiválódni a felhasználóinknál.
Prémium sablonok
Nagyban készülnek a Billingo prémium sablonjai, az előző fejlesztésre pont ezért volt szükség, hogy úgy jelenjenek meg, ahogy azt a grafikusok megálmodták. Íme néhány előkép, hogy milyenek várhatóak:
Billingo Mach
Végül, de nem utolsósorban szeretnénk mesélni egy kicsit a Billingo egyik lefontosabb új funkciójáról.
Amióta elindult a Billingo a legfontosabb számunkra azon felül, hogy a legegyszerűbben kezelhető számlázót létrehozzuk, az volt, hogy az ügyfeleink a leggyorsabban a pénzükhöz jussanak.
Mindenki tudja milyen kellemetlen a ki nem fizetett számlákkal küzdeni, az ügyfeleiket hívogatni.
Emiatt az elmúlt több mint egy hónapban az egyik legfontosabb fejlesztésünk a Billingo Mach ami jövő hét végére már minden ügyfelünk számára elérhetővé válik, és forradalmasítani fogja a számlák kibocsájtását! A legjobb az egészben a Billingo Mach alapverziója minden, az ingyenes felhasználók számára is elérhető lesz! Bővebb információk róla hamarosan!
UPDATE: A státuszikonok megváltoztak. Ha kurzorral ráállsz az adott ikonra kiírjuka jelentését.