Miféle motiváció hívta életre azt a vállalkozást, aminek egyértelmű célja a modern kori 3D nyomtatók fejlődésének elősegítése? Többek között erről is mesélt nekünk Marlok András, a 3Dee Store Budapest üzletvezetője.
A 3Dee-nél 2013 júliusa óta Bécsben, 2014 szeptemberétől Budapesten a 3D nyomtatás technológiájával. A 2013-as év októberében nyitottuk meg Közép-Európa első 3D nyomtató szaküzletét Bécs belvárosában.
Ebben az üzletben a saját szoftveren alapuló bérnyomtatás és 3D scannelés mellett már több ismert készüléket is megvásárolhattak ügyfeleink. Azóta több gyártóval folytatunk közös fejlesztőmunkát, akár hardveres, akár szoftveres tekintetben is.
Az egyértelmű célunk, hogy szaktudásunkkal és tapasztalatunkkal járulhassunk hozzá az új korszak asztali 3D nyomtatóinak minél gyorsabb fejlődéséhez. Egyfajta tech-startup vállalkozásként működünk.
Fiatalos, motivált, lelkes csapat vagyunk. Szeretjük az ezzel járó rugalmasságot, a kihívásokat, illetve azt is, hogy együtt építjük fel cégünket. Szemléletünk legfontosabb eleme, hogy ne terméket, hanem komplett additív gyártási megoldást kínáljunk ügyfeleinknek.
A 3Dee-nél törekszünk arra, hogy az asztali 3D nyomtatók széles választékát tudjuk kínálni az érdeklődőknek. Vagyis olyan készülékeket, melyek egyaránt alkalmasak lehetnek az otthoni, valamint a professzionális felhasználásra.
Budapesti bemutatótermünkben kedvező áron vásárolható meg Raise3D, Zortrax, Creality, Picaso 3D nyomtatók, illetve RangeVision, FARO és ARTEC 3D scannerek. továbbá alapanyagok, alkatrészek és egyéb 3D szolgáltatások, mint a 3D bérnyomtatás, tervezés, illetve szervizelés. Emellett szívesen adunk tanácsot a nyomtató vásárláshoz, és készséggel segítünk mindenkinek, aki érdeklődik a 3D nyomtatás technológiája iránt.
Annak idején a jó ár-érték arány, illetve a WooCommerce integrálási lehetőség miatt választottuk a Billingót. Mind a mai napig szeretjük használni, mert letisztult a dizájn, intuitív módon lehet kezelni, a kimutatási és integrációs lehetőségei pedig páratlanok.
Megemlítendő még a szoftver mögött álló lelkes support csapat is, akik mindig készséggel álltak rendelkezésünkre.
Könnyen készíthetünk kimutatásokat, a számlák pedig nyomon követhetőek minden státuszban. A Billingót továbbá integrálni tudjuk a saját rendszereinkkel. Számunkra kifejezetten fontos volt, hogy minél automatizáltabb számlázást, könyvelést, illetve kimutatás készítést tegyen lehetővé a program.
Környezetbarát megoldásokat szerettünk volna a cég mindennapjaiban, amibe az online számlakészítés teljesen beleillik. Webshop-ként működve a legtöbb számlánk online, digitális, nem papíralapú.
A Billingo a mindennapjaink leegyszerűsítésében és a saját folyamataink automatizálásában a legjobb megoldásnak bizonyult. Hálásak vagyunk a munkájukért és a szakértelmükért. Innovatívak, "jövőbelátók", nagybetűs Partnerek.
Már vár a Billingo fiókod!